Egy havas táj közepette Edvard Munch megörökíti a természet ellenálló szellemét a figyelemre méltó lovas csapatának ábrázolásával. Két gyönyörű ló lép előre; az egyik mély fekete árnyékba van burkolva, erős jelenlétet tükrözve, míg a másik lágy fehér árnyalatokkal van díszítve, éteri minőséget sugározva. Úgy tűnik, hogy a hó szinte átöleli a jelenetet – a kaotikus ecsetvonások egy keveréke idézi meg a tél hidegét, ugyanakkor a lovak mozgásán keresztül melegséget sugall. Ezen állatok dinamikus testtartása az erőt és a célt tükrözi, szinte átlépve a határt a tapintható valóság és az érzelmi szürrealizmus között, amelyet Munch olyan mesteri módon idéz meg műveiben.

A háttérben néhány alak jelenik meg, nem túl határozottak, de emberi tevékenységet sugallnak, finoman integrálódva a tájba. Olyanok, mintha a környezet részét képeznék, hozzájárulva a munka és a kitartás összmondásához. A színpaletta, bár visszafogott, energiával teli; a hideg téli kékek gyönyörűen kontrasztálnak a lovak szőrében lévő melegebb színekkel, az emberiesség utalásaival, és azzal a múló melegséggel, amely kíséri a légzésüket, amikor előrehaladnak. Munch úgy tűnik, hogy ebben a műben velünk beszél – az erőről, az ember és a természet közötti kölcsönhatásról, és a nehéz körülményekkel szembeni kitartó szelleméről.