A mű egy nyugodt világra hívja Önt, mely úszó vízililiomokkal van tele, amelyek lágyan táncolnak egy tó felszínén. A lágy rózsaszínek és fehérek gyakran gazdag zöldekkel és mély kékkel vannak kiemelve, utánozva a víz nyugodt hullámait, amelyek lágy fényben csillognak. Monet úgy tűnik, egy időben megállt pillanatot ragadott meg; a víz és a fény közötti kölcsönhatás békét érzett, lehetővé téve a néző számára, hogy elveszje magát ebben a álomszerű atmoszférában. A festékszálak folyékonyak, szinte etéresek, lehetővé téve a színek és formák elegyének, hogy elmosódottá váljanak; az ember elveszhet a tó felszínén táncoló tükröződések contemplációjában, mintha az idő megállt volna.

Miközben átélik a mű lényegét, hallani lehet a természet lágy suttogását körülöttük – talán a levelek lágy suhogását, egy távoli madár énekét, vagy akár a víz felett úszó vízililiomok lágy csúszását. Ennek a műnek a történelmi háttere azt az időt tükrözi, amikor Monet teljesen elmerült a givernyi kertjében, táplálva a körülötte lévő szépségből, miközben harcolt a betegséggel. Az adakozása a fény, a szín és a természetes formák felfedezésére ebben a nagyszerű műben nyilvánul meg, megszilárdítva helyét az impresszionista mozgalomban. A vízililiom tó érzelmi visszhangja felülmúlja a puszta megfigyelést; meditációs élménnyé válik, amely mély kifejezést ad a művész kapcsolatának a természettel és a művészettel magával.