A természet nyers szépségének varázslatos bemutatójában ez a mű egy völgyet tár fel, ahol egy kis patak finoman kanyarog a sziklás kiugrások között. A jelenet Van Gogh ikonikus örvénylő ecsetvonásaival van átszőve; minden ecsetvonás úgy tűnik, hogy életet ad a tájnak. A néző szinte hallhatja a víz lágy morajlását, ahogy a köveken átfolyik. A sziklás sziluettek magasra emelkednek egy álmokkal teli égbolt hátterében - egy eterikus zöldeskék, amely egyszerre ébreszt nyugalmat és vad szépséget. Itt a természet durva szépsége jelenik meg, beleszőve a festő érzelmi táját, mintha egy múló pillanatot kapna el az időben.

A kompozíciója arra hív, hogy felfedezze a kontrasztokat: a völgy aljának gazdag föld színei találkoznak az ég élénk zöldjeivel és kékjeivel, ami nemcsak egy jelenetet sugall, hanem egy élményt, egy érzést is. A színek kölcsönhatása itt lenyűgöző; a lombozat meleg sárgái és barnái kiemelkednek a kövek hidegebb, tompább árnyalataival szemben. Szinte érezni lehet a textúrát - nemcsak a látáson keresztül, hanem mintha a vastag, kifejező ecsetvonásokat szeretné megérinteni. Ez a darab összesűríti a magány pillanatát, tükrözve a művész természethez fűződő mély kapcsolatát egy viharos időszakában. A Van Gogh azon képességének tanúbizonysága, hogy a személyes viharokat felemelő szépséggé alakíthassa, ez a mű felülmúlja a puszta előadást, invitál a kontemplációra és a szemlélődésre.