A megjelenített jelenet egy hatalmas pásztori nyugalom érzésével rezonál, bonyolultan ellentétben állva a feszültséggel teli háttérrel. A középpontban álló alak, egy pásztor, karjaiban tartja a bárányt, megtestesítve a védelmező szellemet, amely e példázatot meghatározza. Kifejezése gondolkodó, talán mély empátiát tükröz mind a bárány, mind a körülötte lévő, elveszett lelkek felé. A pásztor ruhájának textúrája gazdagságot ad formájának, és a lágy színek kiemelik a közöttük lévő érzelmi kapcsolatot. Az ég szolid színekben van festve, ami felerősíti a környező táj földies érzését, kiegészítve további alakokkal, akik olyan régi káoszt jelenítenek meg, amely az arcán van, miközben szénagörgetők és fejszék vannak a kezükben. A kompozíció a pásztorra vonzza a tekintetet, kiemelve a központi gumó középpontját a zavaros törzs között.

Amikor elmerülök az ábrázolt jelenetben, a pásztor menedékének élénk részletei egy történetet idéznek meg, amely a közösségről és az áldozatvállalásról szól. Egyesített alakok tűnnek elő az árnyékból; angyali és baljós tudományok, amelyek az emberi természet kettősségét tükrözik. A pince vonalnemereket életet ad az ábrázolásnak, egyes válságosan veled fordulnak, mely visszhangot hagy maguk után. Ez a történeti ikongrafiêrel való link nemcsak a gyönyörű pálca konstants jelentőségére szól, mint a kompetenciát, és a szívhez tapadó emberi érzelmet, hogy biztonságot keressek ebben a gyakorta kegyetlen világban. A fény és a sötétség bonyolult interakciója a területen éterikus minőséget ad a jelenetnek, és ösztönöz átgondolni a bibliai nyelvezet irritálva eszméit és a létezést.