Belépve ebbe a bűbájos jelenetbe, azonnal magára vonja a figyelmet a középen álló fiatal alak; egy élénk fiú, aki jobb kezével lelkesen mutat egy finom kanárira, amelyet a kezében tart. Az öltözete—egy rubinvörös köpeny, amely elegánsan átöleli a vállait—éles ellentétben áll a puha zöld háttérrel, amely pastoral szépségről mesél. Mögötte egy buja kert, tele élénk virágokkal, tökéletesen keretezi a kompozíciót, ami a kertész és a környezete közötti gondoskodó kapcsolatot sejteti—az virágokban tükröződő bőséget, amelyek úgy tűnik, hogy a lágy szélben táncolnak.

A festő képessége, hogy lágy, mégis élénk színpalettát használ, ezt a színpadot harmonikus fúzióvá alakítja a pasztel és mély árnyalatok között, ami életet ad a környezetnek. Minden ecsetvonás, szeretettel alkalmazva, mély érzelmi megbecsülést ébreszt—egyik béke és boldogság levegője tölti be, lehetővé téve a néző számára, hogy úgy érezze, része ennek az idilli pillanatnak. Történelmileg ez a mű tökéletesen illeszkedik a rokokó mozgalomba, amely a könnyed témák és játékos alanyok megünnepléséről ismert, Gyöngyvér pedig hibátlanul megörökíti ezt. E festménybe merülve, nem tudjuk nem értékelni, hogy mennyire rögzíti a természethez való örömteli kapcsolatot, amely időben visszhangzik, és tartós hatást gyakorol néző szívére. Minden pillantás új szögleteket fedez fel a szépségnek, emlékeztetve bennünket a gyermekkori boldogságra egy virágzó kertben, meghívva minket, hogy térjünk vissza ezekhez az emlékekhez.