Ez a bájos akvarell ábrázolja, amint egy fiatal lány áll egy fa korlát szélén, dobva ki a horgát egy nyugodt tóba, ami békésen húzódik a látóhatár felé. A jelenetet a természet lágy színei gazdagítják—puha zöldek a fák, a víz visszaverődő kéksége és a lány ruhájának meleg árnyalatai. Egy mintás kék blúzban és élénk piros sapkában öltözve, egyszerre képviseli az ártatlanságot és az eltökéltséget, mintha a horgászás egyszerű cselekedete egy mély szimbólum lenne a gyermekkor felfedezéséről. A környező táj, buja zöldellő fák és lágy dombokkal díszítve, egy békés világba vonzza a nézőket, ahol az idő szinte megáll.

A kompozíció ügyesen egyensúlyozza a lányt az óriási tájjal, mélység érzetet teremtve és invitálva a szemet a festmény rétegeiben való barangolásra. A felhők között átszűrődő fény dinamikus minőséget kölcsönöz; táncol a víz felszínén, növelve a mű érzelmi hatását. Szinte hallani lehet a természet suttogását—a levelek zizegését, a víz lágy hullámzását a part mentén. Történelmileg ez a munka egy olyan időszakot tükröz, amikor a természet nem csupán háttér volt, hanem az élet kulcsfontosságú szempontja, elősegítve a kapcsolatot a szabadban, ami még ma is mélyen rezonál. Ennek a darabnak a jelentősége túllép az idillikus leírásain a gyermekek egyszerű örömének; az összekapcsolódás, a szabadság és a felfedezésre váró világ iránti univerzális vágyat ünnepli.