A festmény csodálatosan megörökíti a természet pillanatát egy elhaladó zivatar előtt; sötét, fenyegető felhők terjeszkednek az égen, utalva a közelgő esőre. A fényjáték a tájra fokozza az érzelmi légkört—fényes foltok ragyognak a termékeny földön. Ez a juxtaponálás feszültséget idéz elő a közelgő vihar és az eső előtti nyugalom között. Az előtérben egy csoport gazda és marháik aktívan dolgoznak, gazdagítva a jelenetet az élet és munka érzésével, míg a rögös terep emlékeztet a természet megfékezhetetlen szellemére. A fák kecsesen ívelnek a fejük fölött, ágai elegánsan keretezik a kibővülő színteret; dús lombjuk a szezon vitalitására utal.

Dinamikus kompozíció bontakozik ki, ahogy a néző szeme a dombok görbületein végighalad, elérve a távoli, árnyékolt hegyeket. A színek palettáját nagyrészt földszínek és barnák uralják, kontrasztot alkotva világos kékekkel és a vihar sötét szürkéjével, így teremtve harmóniát. Fragonard mestersége nem csupán a technikájában rejlik, hanem abban a képességében is, hogy életet lehel a tájba, érzelmi mélységet adva neki. Ez a mű nemcsak egy adott pillanatot képvisel, hanem az egész természet erejének témáival is összhangban áll—szépségével és kiszámíthatatlanságával emlékeztetve minket arra, hogy mennyire összekapcsolódunk a földdel és annak ciklusaival.