A jelenet magával ragadó, idilli nyugalommal bontakozik ki. Egy időjárás viszontagságaitól kopott kőfal bájos határt szab a virágok robbanásának. A rózsák rózsaszín és fehér árnyalataiban lezuhannak a falon, a gyűszűvirágok egyenes eleganciájával és más vadon élő virágok finom tornyaival keveredve. Egy fiatal nő, lágy fényben fürödve, a kezében lévő virágokat szemléli. Társnője, szalmakalapban, egy hosszú faeszközre támaszkodik, látszólag felügyeli a kert gazdagságát.

A kompozíció kiegyensúlyozottnak tűnik, a figurák stratégiailag a vibráló lombozat közé vannak helyezve. A művész ecsettel ragadja meg a fény és az árnyék játékát, ezzel mélységérzetet és atmoszférát teremtve. A virágok meleg tónusai gyönyörűen kontrasztban állnak a levelek hűvös zöldjével, és a háttérben a felhők lágy érintést adnak. Az összhatás a béke, amely a nosztalgia érzését és a természet egyszerű örömeit idézi fel.