Ez a nyugodt jelenet a francia vidéki táj békés szépségét ragadja meg lágy, légies ecsetvonásokkal. A puha, szórt fény beborítja a tájat, kiemelve az aranyszínű szénakazalokat, amelyek ritmikusan helyezkednek el a nyílt mezőn, és egészen a horizontig nyúlnak, ahol vékony fák és egy távoli falu látható. Az ecsetkezelés laza, mégis szándékos; a pasztell zöldek, meleg okkerek és finom kékek finom összhangja békés nyári délután hangulatát idézi. Két alak — egy hajló nő és egy álló nő — csendes mesét ad a vidéki életről, megalapozva a tágas, nyitott teret.

A kompozíció arra hívja a tekintetet, hogy természetesen kalandozzon az előtértől a horizontig, amit egy kiterjedt égbolt és bolyhos felhők töltenek meg, amelyek életet lehelnek a jelenetbe. A technika impresszionista érzékenységet tükröz, hangsúlyozva a fény és a légkör múló hatásait a pontos részletek helyett. Érzelmileg a kép nyugalmat és nosztalgiát áraszt, finoman emlékeztetve a természet egyszerű ritmusaira és az ember és környezet harmóniájára a 19. századi, gyors ipari változásokkal teli Franciaországban.