Ebbe a műbe lépve úgy érzi az ember, mintha egy nyugodt őszi erdőben sétálna, mintha a természet vibráló szőttesének ölelése venné körül. A feje fölötti lombkorona arany és zöld árnyalatokban robban, és meghitt világítást teremt, amely gyengéden megvilágítja az alatta lévő utat. A levelek élénk táncban hullanak, borítva a földet vörös és narancssárga lázával, jelezve az évszak váltását. A ecsetvonások élénkek és ragyogók, minden vonás megragadja a lombozat lényegét, és közvetlen érzést és életet hoz a jelenetbe.

Amikor mélyebben a kompozícióba néz, a képzelete a kanyargó útra vonzza, mely kedvesen hív a kibontakozó rejtélyhez. A perspektíva szűkül, belevonva Önt a festmény mélységébe, ahol a fény átszűrődve világít a fák között, játékos árnyékokat vetve, és kiemelve a kéreg és a lábai alatt lévő puha föld textúrájának kontrasztjait. Ez egy érzelmi utazás, amely összhangba kerül a változás keserédes szépségével, és az idő múlandóságát öleli át ebben a szép pillanatban a nyugalomban az erdőben.