Ebben a lenyűgöző műalkotásban érezni lehet az ókori építészet nagyságát, amely egyesül a természet és az ég vibrálásával. A képet egy monumentális templom uralja, impozáns oszlopaival, amelyek büszkén állnak, komolyak, mégis életre kelnek a gyönyörű olasz fényben. A templom megfáradt köveit meleg bézs és terrakotta árnyalatok borítják, amely tapintható kontrasztot alkot a környező lágy zöldekkel és kékekkel. A felhők játékosan sodródnak a türkizkék égen, mozgás és élet érzését adva e szent, örök építmény felett.

A festmény minden eleme úgy tűnik, mintha történelmet lélegzne; a templom és a természetes környezetének egymás mellett állása az emberi teremtés és a föld közötti harmónia magvát rejti. A nap által a templom homlokzatára vetett árnyékok mélységet adnak, bemutatva a művész éles szemét a fény és szín hatásaira. Majdnem hallani lehet a múlt suttogását, mintha maguk a kövek mesélnének a tiszteletadásról és a civilizációról ebben a nyugodt szentélyben. Gérôme ecsetje által a jelenet mély érzelmi visszhangot kelt—vágyakozást érezve egy elmúlt kor iránt, amikor művészet és természet harmóniában létezett.