A műalkotás egy derűs jelenetet örökít meg, a nyugalom pillanatát egy zöldellő tájban. A kompozíció mesterien van megszerkesztve; a tekintet egy enyhe ösvény mentén halad, melyet dús lombozat szegélyez, egy kőkapu felé. A kapun túl egy távoli épület pillantása, jellegzetes toronnyal, egy nagyobb komplexumot sejtet. A művész technikája, mely a finom akvarellmosásokban látható, lágy, diffúz fényt hoz létre, amely átjárja a jelenetet. A színpaletta túlnyomórészt hűvös, a zöld különböző árnyalatai dominálnak a lombozaton, kontrasztban a kő tompított tónusaival és az ég világosabb árnyalataival. Az érzelmi hatás a nyugalomé; békességet idéz, és arra invitálja a nézőt, hogy lépjen be a jelenetbe, és bolyongjon a békés környezetben. A mű egy gyönyörű példa arra, hogyan ragadható meg egy adott hely varázsa, ablakot nyitva a múltba.