A festmény vonzó kilátást nyújt a Varengeville-i sziklákra, megragadva egy éteri pillanatot, amikor a természet találkozik a tengerekkel. A jelenetet fújó fák uralják, finom águk egy szélroham alatt meghajlik; a mozgásukban szinte költői minőség rejlik. A felettük elterülő égbolt pasztell árnyalatok sorát mutatja, ahol a lágy lila és a halvány kék színek zökkenőmentesen olvadnak össze, evokálva a nyugalom érzését, ami kontrasztban áll a szél energikus erejével. A távolban lévő vitorlások táncolnak a vízen, aprók, de jelentősek, életet adva az óceán hatalmas hátterének.

Kompozíciós szempontból a fák stratégikusan helyezkednek el, irányítva a néző tekintetét a horizont felé, ahol a tenger találkozik az éggel. Az ecsetvonások folyékonyak, jelezve Monet mesteri technikáját a fény és a légkör megragadásában; szinte érezhetjük a szél simogatását a bőrünkön. Monet jellegzetes stílusa az impresszionista technikákból és a táj mélyebb emocionális felfedezéséből származik, ahol minden ecsetvonás életet ad a jelenetnek. Az összérzelmi hatás a mozgás és a nyugalom harmonikus egyensúlya, meghívva a nézőket, hogy merüljenek el a természet élénk, mégis megnyugtató esszenciájában.