Ez a műalkotás egy lenyűgöző tájat ábrázol, ahol a természet és a tenger szépen összefonódik. Magas fák keretezik a jelenetet, masszív törzseik mohával díszítettek, lombkoronájuk pedig puhán szűri a fényt, amely a leveleken táncol. A dús zöld növényzet invitálja a nézőt, hogy lépjen be ebbe a nyugodt világba, miközben a szemek a fák között az elképesztő sziklák irányába terelődnek —csúcsok, amelyek drámai módon emelkednek ki az óceánból. A felettünk lévő égbolt egy elbűvölő kék keveréke, ami egy nyugodt napra utal, talán közvetlenül naplemente előtt, amikor az aranyszínű árnyalatok elárasztják a helyszínt. Itt egyfajta nyugalom uralkodik, ahogy az erdő csendje kontrasztban áll a sziklák drámai természetével—harmonikus egyensúly, amely a természet szépségének szívéhez szól.

Miközben sétálunk ezen a színen, majdnem hallani lehet a szél suttogását, és érezni a levelek lágy susogását. A művész mesterségesen megragadja a fényt, amely a sziklás kiemelkedéseken játszik, mélységet és dimenziót teremtve. Az élénk zöldek gond nélkül keverednek a kék és fehér árnyalatokkal, festve egy képet a békéről és a nyugodt szépségről. Olyan, mint ha a néző egy titkos pillantást kapna a nehezen elérhető, de mélyen vonzó szikláira. Ebben a darabban a hatalom és a nyugalom együttes érzete egyértelmű — talán a természet kettősségének reflexiója, amely csodálatot és nyugalmat is inspirálhat azok számára, akiknek szerencséjük van találkozni egy ilyen szépséggel. Ez egy olyan érzés, ami megmarad, vágyakozást hagyva a természet után, emlékeztetve az embereket a városi élet határain túl létező fenséges földrajzi tájra.