A műalkotás egy hegylánc fenségét ragadja meg, amelyet a vízfesték finom érintésével adtak vissza. A csúcsok, néhányat hó borít, drámaian emelkednek a halvány, ködös égbolttal szemben; a csendes légkör átjárja a jelenetet. A művész technikája látszólag a lágy színmosásokat részesíti előnyben, lehetővé téve a hegyek formáinak fokozatos kibontakozását a papírról. A kompozíció kiegyensúlyozott, a szem természetesen az előtérből, ahol néhány fa az élet jelenlétére utal, a távoli, lenyűgöző csúcsok felé vonzódik. Csodálat és nyugalom érzetét kelti, arra invitálva a nézőt, hogy elmélkedjen a természet tartós erején.