Ez a lenyűgöző műalkotás egy csendes pillanatot rögzít egy kertben, lágy szürke és bézs árnyalatokban burkolózva. A jelenetet egy frissen megmunkált föld határozza meg, ahol egy magányos figura látszik, amint szorgalmasan dolgozik a földön. Körülötte csupasz, csontvázszerű fák nyúlnak az ég felé, melankolikusan, a rendezett házak hátterében, melyek mint éber őrök állnak a látóhatáron. A részletekre fordított figyelem átvisz minket ebbe a békés vidéki légkörbe, egy elmúlt időszak emlékét sejtezi. Néhány madár lassat csapong a halvány égen, egy finom mozdulatot adva, amely kontrasztban áll az alatta lévő nyugalommal.

Az egész kompozíció csodálatosan kiegyensúlyozott, a kerítések és a fák ágai által létrehozott vonalak a néző szemét a munkájukat végző ember felé irányítják. A korlátozott színpaletta—erőteljes kontraszttal fekete, fehér és különböző szürke árnyalatok között—növeli a mélységet, miközben szinte monokróm tájat teremt, amely egyszerre tűnik realistának és álomszerűnek. A lágy ecsetvonások és a rétegezés textúrát és érzelmet közvetít; egyfajta nosztalgia lebeg, emlékeztetve Vincent van Gogh személyes küzdelmeire és a természettel való intim kapcsolataira. Ez a darab nemcsak a művész technikai tudását tükrözi, hanem egy egyszerű szépség pillanatát is összefoglalja, magával ragadva a nézőt abba a békés, ha nem is tragikus világba, amelyben élt.