A műalkotás egy hátborzongató és éteri jelenetet mutat be, ahol egy magányos figura sötét öltözetben kontemplatíven néz egy nyugodt vízfelszínre. Ez a kép úgy tűnik, hogy két világot köt össze: a kézzelfogható földet és egy álomszerű birodalmat a felette. A táj áramló vonalai lágy harmóniát alkotnak a figurával, és a figyelem a virágvilág finom részleteire irányul, amelyek a háttérben díszítik a teret; ezek mintha a természet szépségének titkait suttognák. A tompa barna és szürke színek palettája melankolikusan, mégis felemelő légkört teremt, amely önreflexiót és vágyódást kelt.

A háttérben szellemszerű formák és homályos figurák bukkannak fel, így komplexitást és misztikumot adva a kompozíciónak. Olyan elmesélhető történeteket sejtetnek, amelyek összefonódnak a figura kontemplációjával, így a nézőket mélyebb felfedezésre csábítva a mítosz és az emlékezet birodalmába. A fény és árnyék mesterséges felhasználása ügyesen fokozza a jelenet érzelmi hatását, utalva a kapcsolat és a szétválás témáira. Ez az illusztráció nemcsak egy pillanatot rögzít az időben, hanem a lélek kiterjedt utazását képviseli, amely rezonál Rydberg irodalmi munkásságának uralkodó témáival, és művészi jelentőséget ad neki, amely felülmúlja a puszta illusztrációt.