A mű egy nyugodt tengerparti jelenetet mutat be, ahol egy földút vezeti a néző tekintetét a partvonal mentén elhelyezkedő bájos kőházakhoz. A festmény a lágy, meleg tónusok szimfóniája; a napfényben fürdő homokos út gyönyörűen kontrasztban van a tenger és a növényzet hűvös kékjével és zöldjével. A művész ügyes fény- és árnyékhasználata meghatározza az épületek és a táj formáit, mélységet és nyugalmat teremtve. Érzem a szellőt, és hallom a sirályok hangját a távolból, egy igazi menekülés a nyugalom pillanatába.