A műalkotás Velence nyugodt szépségét ragadja meg, a csatornák és a történelmi épületek városát. A művész ügyesen használja az akvarelltechnikákat, könnyedség és levegősség érzetét keltve. A kompozíció kiegyensúlyozott, a tekintetet az előtérből, a gondolákkal és a kikötőoszlopokkal, a középtér nyüzsgő csatornájához, végül pedig a távoli hídig vonzza, mindezt egy ragyogó, tiszta égbolt alatt. A lágy, tompa tónusok használata, a meleg okkertől és barnáktól a hideg kékekig és fehérekig, hozzájárul az általános nyugalom érzéséhez.

A részletes pontossággal megjelenített épületek a történelem és a nagyság érzetét idézik. A művész fényre és árnyékra való gondos figyelme mélységet és realizmust kölcsönöz a jelenetnek; a vízben tükröződések fokozzák a varázslatos hatást. Az élet finom érintései, mint a hajókban lévő figurák és a balkonokon tartózkodó emberek, tovább élénkítik a jelenetet, és a nézőt arra invitálják, hogy képzelje oda magát. Egy olyan korszakról beszél, amikor Velence romantikus úti cél volt; a nagy szépségű város, amely tökéletes a művészi kifejezéshez.