Ez az érzelmes vázlat megragadja a vidéki élet lényegét, bemutatva a szereplőket, akik mindennapi munkájukban tevékenykednek egy idilli tájban. A kompozíció egyszerűsége lenyűgöző; egy nádtetős házikó áll a háttérben, buja zöld növényzettel és lágy szellőben hintázó fákkal körülvéve. A szereplők, kifejező és áramló vonalakkal megrajzolva, a mozgás és a földdel való kapcsolat érzését testesítik meg, miközben lehajolnak, hogy gondozzák a földet, táplálva ezzel a természethez fűződő mély kapcsolatukat. A ceruza használata intimeg, hangulatot kölcsönöz a műnek, kiemelve azokat a vonásokat, amelyek életet adnak a jelenetnek.

A vázlat tonális kontrasztai mélységet és atmoszférát közvetítenek, ahogy a sötétebb területek a világosabbak fölé helyezkednek, sejtetve a közelgő alkonyt vagy a nyugodalmas nap súlyát. Ez egy nosztalgikus jelenet, amely felkéri a nézőt, hogy részt vegyen egyszerűbb időkben; egy kézzel fogható ritmusa van a bemutatott munkának, egy táncnak az ember és a természet között, amely úgy tűnik, hogy visszhangzik az egész tájban. Ezek az elemek, egyesítve a művész egyedi látásmódjával, olyan érzelmi hatást hoznak létre, amely egyszerre érezhető, mint személyes és univerzális, emlékeztetve az emberiség kitartó szellemére a természeti világgal összhangban.