A jelenet csendes intimitással bontakozik ki, egy pillanat, melyet a napfényes kertben ragadnak meg. Egy nő, akinek alakja a fénytől lágyul, egy fából készült mosóteknő fölé hajol. Egyszerű öltözéke, a kékek és okkerek tompa palettája a hétköznapokról mesél; tettei, a földhöz közeli élet ritmusa. A művész ecsetvonásai a vásznon táncolnak, töredezettek és elevenek, csillogó hatást keltve, mely megragadja a levegő mozgását és a fény játékát.

A kompozíció az egyensúly tanulmánya; a nő középen, a kert bujasága veszi körül. A fű és a lomb élénkzöldjét a virágok sárgái és rózsaszínei hangsúlyozzák, ellentétet képezve a nő visszafogottabb színeivel. A jelenet a nyugalom érzését idézi, a koncentrált munka pillanatát a természet bőségében. Szinte hallani a víz lágy csobogását, a szélben susogó leveleket. Ez egy pillantás egy olyan világba, ahol az idő lelassulni látszik, és a ruhamosás egyszerű cselekedete valami széppé válik.