Ebben a megkapó tájképen egy nyugodt vízimalom büszkén emelkedik a tompa égbolt háttérben. A kerék lágy ívei uralják a kompozíciót, és ritmikus mozgásra vonzzák a szemet; a kerék úgy tűnik, hogy örök mozgásban van, kihasználva az alatta folyó vizet. Van Gogh ecsetvonásai megragadják a malom textúrált fájának lényegét, míg a sötét szürke és barna paletta nosztalgikus hangulatot kölcsönöz neki. Szinte hallani lehet a víz lágy csobogását az épületen, egy olyan hang, amely csodásan összefonódik a jelenet nyugodt légkörével.

A sötétség és a világosság közötti kontrasztok figyelemre méltó egyensúlyt teremtenek, a malom egyszerre látszik horgonyként és szellemszilhuettként a táj szélességében. E műben mély csendet érezni, mintha az idő megállt volna, hogy lehetőséget adjon nekünk arra, hogy értékeljük a vidéki élet nyugodt szépségét. E munka történelmi kontextusa visszatükrözi a művész felfedeződését a vidéki témákban, bemutatva egy pillanatot, amikor a természet és az emberi kézművesség harmonikusan együtt él. Olyan jelenet, amely a múló évszakokról mesél, és visszhangzik az élet folyamatos nyugalmával a vásznon túl.