A jelenet éles drámával nyílik meg; a majdnem monokróm paletta felerősíti a cselekvést. Egy magányos alak egy hatalmas bikával küzd, izmai a vadállat erejének feszülnek. A bika, egy sötét, súlyos forma, a kompozíció középpontjában áll, formája uralja a teret. A művész fény- és árnyékkezelésének mesteri volta itt nyilvánvaló, megérzést, a közelgő csapás érzését keltve.

A háttérben lévő alakok csak a küzdelem kontrasztjai. Egy kis dombon állnak, látszólag szemlélők, arcuk el van rejtve, jelenlétük a nyugtalanság egy rétegét adja hozzá. A művész vonalvezetésének használata, a gondos maratás felépíti a hangulatot, mélyebbre vonva a nézőt ebbe az erőszakos és zsigeri pillanatba. A műalkotás a feszültség érzetét idézi, és az ember és az állat közötti küzdelem a bikaviadal kegyetlenségére emlékeztet.