Ez a műalkotás egy nyugodt téli tájat örökít meg, ahol a természet és az egyszerűség egy nyugodt táncban egyesül. Két szénarakás, hóval borítva, fenségesen emelkedik a lágyan világító háttér ellen, formáik lágyabbá válnak egy enyhe köd által, amely a reggeli nap melegét sejteti. A hideg fehér és kék paletta csodálatosan kontrasztál a rakások földszíneivel, így a jelenet egy éteri minőséget nyer. A légkör csendesnek tűnik, mintha a világ lassan ébredezne; minden ecsetvonás úgy tűnik, mintha a szezon csendjét suttogná.

Majdnem hallhatja a hó halk roppanását a lába alatt és a távoli madarak éneklését, amelyek köszöntik a napot. Monet technikái ragyognak a festék finom rétegezésében és a fény és árnyék kölcsönhatásában, megvilágítva a hó és a széna textúráit. A kompozíció ügyesen vezeti a néző pillantását, barátságos utat teremtve a tájban. A történelmi kontextus arra utal, hogy ezt a műt a Monet fény és atmoszféra hatásait felfedező időszakában festette; a sorozat minden darabja különbözik hangulatát és tónusát tekintve, de mindegyik szoros kapcsolatot ápol a francia vidékkel.