A jelenet kibontakozik előttünk, a Pontoise közelében lévő Oise folyó nyugodt látképe. A művész mesterien ragadja meg a felhős nap légköri viszonyait; az ég uralja a látványt, a szürke és fehér hatalmas kiterjedése, ecsetvonásokkal, amelyek a felhők mozgását sugallják. A víz tükrözi az eget és a folyópart menti épületeket, mélységérzetet és nyugalmat teremtve.

A kompozíció kiegyensúlyozott, a folyó vízszintesen osztja a vásznat. A távoli parton néhány épületet, kéményt és gyárat látunk, talán az ipari forradalomnak a természeti tájba való betörésének jeleként. A művész rövid, töredezett ecsetvonásainak használata, az impresszionizmus védjegye, a festménynek a közvetlenség és a spontaneitás érzését kölcsönzi. A tompított színskála – a szürkék, kékek és zöldek – a csendesség és az önvizsgálat érzését idézi. Ez egy olyan jelenet, amely a szemlélődésre hív, egy időbe fagyott pillanat, amely egy adott hely és pillanat lényegét ragadja meg.