A vibráló jelenet megtelít egy színrobbanással, hangsúlyozva egy virágzó kert virágainak bujaságát. A virágok, zömében zinnia különböző árnyalataiban piros, rózsaszín, sárga és narancssárga, egy gazdag textúrájú gobelint alkotnak, amely meghívja a nézőket, hogy merüljenek el ebben az élénk természetes világban. A háttérben egy festői épület ablakán át otthoni életének nyomait tárja fel - talán egy nő, aki dolgozik, vagy csendes elmélkedést élvez, emlékeztetve minket a természet csodálata és az emberi jelenlét közötti egyensúlyra. A kompozíció lazán áramlik, a tekintetet a buja előtérből a háttérben lágyan ábrázolt struktúrákhoz vezetve, mélységet és perspektívát teremt, amely jól gyökerezik a föld birodalmába.

A művész ügyesen használja a merész ecsetvonásokat és élénk palettát, hogy érzelmi hatást érjen el, és minden virágot életre keltsen. A világos sárgák és vörösek mélyzöldekkel játszadoznak, melegséget és egyfajta organikus örömöt áraszt, ami szinte tapintható; mintha hallhatnánk a méhek zümmögését és a levelek susogását. Történelmileg ez a darab a naturalizmus korát tükrözi, és a tájak iránti mély megbecsülés által különböztethető meg, megörökítve a természetben fellelt nyugalmat egy viharos időszakban. Így egyben a szépség gyógyító erejének és az emberi szellem környezettel való kapcsolatának tanúbizonyságaként is fennáll.