Ebben a nyugodt kompozícióban a víz lágy ibolya, kék és zöld színek vásznává válik, zökkenőmentesen olvadva össze, hogy nyugalmat sugalljon. Ezen az éteri tóban úsznak kecsesen a finom vízililiomok, fehér és rózsaszín szirmaik világítják meg a felszínt, mint a csillagok a szürkületi égen. A víz tükröződése, amely rácsos fényt és finom árnyékokat fog meg, a néző tekintetét egy álomvilágba vonzza, ahol a természet szinte természetfeletti. Majdnem hallani lehet a levelek lágy suttogását és a víz halkan a parthoz ütődő morajlását – ez egy esemény, amely megfagyott az időben, telve egy kifejezhetetlen nyugalommal.

A kompozíció mesteriesen réteges, az előtér vonzza a szemlélőt, míg a háttér egy elmosódott színkeverékké olvad. Monet fény- és árnyékhasználata elmélyült mélységet teremt, és végtelen tér érzetét állítja fel a vászon határain belül. Ez a mű a természet mulandó szépsége iránti vonzalmait tükrözi, megjelenítve egy pillanatnyi momentet, ami a vizuálison túlnyúlik. A béke pillanataként szimbolizálja, arra ösztönözve a nézőket, hogy álljanak meg, gondolkodjanak és értékeljék a természet egyszerű, de mély csodáit.