Ebben a lenyűgöző jelenetben a nézőt a vidéki élet rusztikus bájára hívják. Egy sűrű fácska csoport vonzza a figyelmet, buja lombkoronája természetes fedést alkot, amely körülöleli a kis kemencét – valószínűleg közös hely a gyülekezésre és főzésre. A fák természetes formái folyékony ecsetvonásokkal vannak megörökítve, élettel telivé téve őket, hangos és szinte vibráló létezésüket sugallva. A táj föld színei harmonikus megjelenítést alkotnak a lágy, kék égbolttal, biztosítva egy nyugodt kontrasztot, amely nyugság és nosztalgia érzését kelti.

Ezen idilli táblázat előtérében két figura elmerül saját tevékenységükben - az egyik a talajt gondozza, talán ételre készülve, míg a másik beszélgetésben vagy barátságban van. A körülöttük lévő növények és vadvirágok virágzó közegre utalnak, tele élettel mind a flóra, mind a vidéki tevékenységek antropocentrikus pulzálásával. Az ilyen elemek arra hívják fel a figyelmet, hogy átgondoljuk a vidéki lét egyszerűségét és a közös erőfeszítésekben megtalálható vigaszt. Rousseau részletek iránti gondos figyelme nemcsak technikai képességét mutatja be, hanem érzelmileg is elvisz minket, szinte hallva a levelek susogását és a távoli természet hangjait.