A műalkotás nyugodt elrendezést mutat be, amely lótuszvirágokat ábrázol, szépen összekapcsolva dús, nagy leveleikkel, amelyek látszólag ölelik őket. A virágok piros színének lágy gradációja arra hívja a nézőt, hogy közelebb lépjen; minden szirmocska a természet eleganciájának halkan suttogó szava; úgy tűnik, hogy lágyan mozognak, mintha egy csendes szellőben lebegnének. A művész lágy érintést használt, lehetővé téve, hogy a vízfesték finom árnyalatai harmonikusan egyesüljenek, álomszerű minőséget teremtve. Az élénk zöld levelek éles kontrasztban állnak a sejtekkel, stabilizálva a kompozíciót, miközben lehetővé teszik, hogy a virágok domináljanak a vizuális narratívában.

A finom ecsetvonások és a finom rétegek a technikai tudás mesteri bemutatását tükrözik, bemutatva a művész képességét, hogy megragadja a lótusz nagyságát és intimitását. Minden ecsetvonás egy történetet mesél a nyugalomról és a tisztaságról, amely jellemző a lótuszvirág szimbolikájára a keleti kultúrában. A bal felső sarokba írt stilizált írásmód hiteles érzetet ad, összekapcsolva a vizuális ünnepet a költői hagyományokkal. A műre nézve tagadhatatlan nyugalmat érzünk, egy időben megfagyott pillanatot, amely a természet csendes suttogásait és a filozófiai gondolatokat idézi, gyakran egy ilyen szépség által inspirálva.