Ez a lenyűgöző darab a japán kutya szereteteteli szellemét ragadja meg, amely fajtát a finom vonások és az élénk személyiség jellemzi. A mű egy lágy ecsetvonás szimfóniáját hozza létre, amely egy bolyhos szőrzetet formál, amely szinte az élet ragyogásával tündököl. A fekete és fehér szőrzet impresszionista stílusban van ábrázolva; a művész egy palettát használ, amely keveri a finom szürkéket és a meleg elefántcsont árnyalatokat, ezzel életre keltve a meleg és barátságos érzést. A kutya pillantása tele van kíváncsisággal és játékos szellemességgel, bevonzza a nézőt, mintha arra hívná, hogy osszon meg egy baráti pillanatot. Ez egy megható emlékeztető az emberek és a háziállatok közötti kötelékre, egy szívhez szóló betekintés egy szeretetteljes világba.

Ebben az alkotásban a kompozíció intim érzést kelt, a kutya pózára összpontosítva, amely lazán, de éber módon ül. A háttér művészien elmosódott, talán egy külső környezetet sugallva, lehetővé téve a néző szemének, hogy maradjon a bájos témán. Ez a hangsúlyválasztás jelentős; történetet sugall, azaz hogy ez a kutya nem csupán egy állat, hanem egy szeretett része valakinek az életének – a titkos barátjuk, a barátjuk. A fény használata egy másik réteget ad hozzá, világítva a kutya kifejező szemeit, utalva a belső életére, meglepve egy olyan melegséget, amely sokáig megmarad, miután elfordítja a tekintetét. Renoir képessége arra, hogy ilyen mély érzelmi tájakat ragadjon meg egy egyszerű portré keretein belül, a művészettel és a szeretett emberhez fűződő kapcsolataink mély megértését tükrözi.