Ez a kifejező tájkép egy nyugodt tavat ábrázol, amelyet buja zöld növényzet és finom virágok vesznek körül, míg egy sor vékony fa lágyan tükröződik a mozdulatlan víz felszínén. A művész ecsetvonásai könnyedek, az impresszionista technikákat alkalmazva, amelyek elmosják az éles kontúrokat, és lágy, szinte álomszerű légkört teremtenek. A napsugarak átszűrődnek a ködön, meleg fényt vetve az őszi lombokra és a távol legelésző tehenekre, békés harmóniát teremtve a természet elemei között.

A színpaletta megnyugtató keveréke a tompa zöldeknek, lágy sárgáknak és finom kékeknek, amelyek a korai reggel vagy késő délután nyugalmát idézik. A kompozíció a tekintetet a víz felszínén túl a távoli fák felé vezeti, csendes elmélkedésre hívva. Ez a mű érzelmileg megérintő, mint a békés menekülés a természet ölelésében, és bemutatja a művész képességét, hogy a fényt és a hangulatot élénk érzéki élménnyé alakítsa. A mű a 19. század végén és a 20. század elején gyökerezik, és az impresszionizmus természetes fény és múló pillanatok iránti vonzódását tükrözi.