A tágas, viharos égbolt alatt ez a téli táj megragadja a vidéki élet lényegét, evokálva egy megfogható hideget. Az előtérben, puha fényben, egy kanyargós ösvény tárul fel, amelyet határozottan mozgó alakok szegélyeznek; úgy tűnik, hogy a fagyos talajon navigálnak egy olyan kitartással, amely beszél az ő idejükről. A fa kocsi, valószínűleg árukkal megrakva, narratív elemet ad a jelenethez, vonzva a nézőt mindennapi valóságukba. Közelebbről megvizsgálva egy ívelt híd elegánsan emelkedik, egy csoport nádfedeles ház felé vezetve, amelyek a hideg és szél hátterében összeszorítva, egy melegséget sugallnak, a táj durvasága ellenére.

A háttérben a szélmalmok büszkén állnak, vitorláik a közeledő vihar felé nyúlnak, mint karok. A színpaletta, amelyet dominálnak a szürkék и finom kékek, melankóliát idéz, de van egy szépsége a zűrzavarban — a vastag felhők, amelyek a fejük felett pörögnek, úgy tűnik, hogy egy közelgő változás történetét mesélik el. A levegőt a várakozás súlya terheli, egy pillanat, amelyet éppen a természet téli dühének teljes kiárasztása előtt ragadtak meg. John Constable összetett ecsetkezelése életet ad a táj textúrájának, a kocsi szilárd fájától kezdve a malom finom részleteiig, egy olyan élményt teremtve, amelynek részesévé válunk ezen a zord téli napon.