A jelenet lélegzetelállító panorámával bontakozik ki: a város, amelyet lágy, éteri fény áraszt el, a horizont mentén húzódik. A művész mesterien használja a fény és az árnyék kölcsönhatását, lenyűgöző mélységet hozva létre. Az ég, a kék hatalmas kiterjedése, bolyhos felhőkkel van tarkítva, amelyek lustán lebegnek, és egy kis nyugalmat adnak a jelenethez. A víz, amely az eget és a várost tükrözi, szinte mágikus minőségben csillog.

A közelebbi vizsgálat feltárja a művész ecsetvonásainak ügyes használatát a jelenet lényegének megragadására. Konstantinápoly épületeit finom ecsetvonással jelenítik meg, utalva nagyságukra és történelmi jelentőségükre. Az előtérben lévő hajóban lévő emberek emberi elemet adnak a tájképhez, hangsúlyozva a környezet méretét. A színpalettát a lágy kékek, fehérek és az arany érintése uralja, amely a béke és a nyugalom érzését idézi fel, és a nézőt a pillanat szívébe vonja.