A festmény egy vibráló, napfényes tájba kalauzol bennünket, Gauguin jellegzetes poszt-impresszionista stílusában. A jelenet merész, lapos perspektívával bontakozik ki, ahol az előteret egy stilizált, bonyolult tervezésű kerítés uralja, ami egy egzotikus, szinte rituális atmoszférát sugall. A kerítés egy akadályt, talán egy szimbolikus határt hoz létre a néző és a misztikus birodalom között.

A színpaletta intenzív, meleg sárgák és narancsok dominálnak a központi térben, aranyló, szinte szent fényt sugallva. A jelenet felett egy fenséges hegy magasodik, melynek formája gazdag lilákkal és barnákkal van ábrázolva, a misztériumot sejtve. Egy istenség szobra emelkedik a lejtőn, tovább hangsúlyozva a vallási és kulturális utalásokat. A háttér hűvösebb kékekbe megy át, a mennyet ábrázolva. Az összkompozíció a nyugalom érzését sugározza, melyet a nyugtalanság finom sodrása itat át, tükrözve a művész polinéz emberek spirituális életének és a földhöz való kötődésének vonzalmát.