A jelenet a mindennapok tapintható érzésével bontakozik ki – egy pillanat, amelyet az idő sodrásában a folyóparton ragadtak meg. Két erős ló, befogva és készen, türelmesen áll, formájukat meleg, földes színvilággal adják vissza. A művész mesterien használja a fényt és az árnyékot izmos testük meghatározásához, ami a csendes erő érzetét sugallja. Egy nagy szekér, amelyet homok- vagy kavicshalommal pakoltak meg, a nap munkájára utal.

A férfiak a szekeret rakják ki, alakjuk kicsi, de jelentős, emberi elemet ad a tágas tájképhez. A távolban épületek és fák szegélyezik a folyó túlpartját, formájukat a légköri perspektíva lágyítja. A felettük lévő ég, a kékek és a szürkék keveréke, felhős napot sejtet. Ez a gyengéd melankólia hangulatát kelti. A művész ecsetvonása látható, texturált, szinte tapintható minőséget kölcsönözve a festménynek. Ez a munkaélet pillanatképe, a hétköznapiban fellelhető szépség bizonyítéka.