Ez az élénk jelenet egy monumentális fenyőt ábrázol, amely büszkén áll a középpontban, lombkoronája ragyogó színszimfóniában pompázik. A művész aprólékos, kiegészítő árnyalatokból álló pöttyözéssel ragadja meg a napfény átszűrődését az ágak között, megvilágítva egy olyan tájat, amely élőnek és kézzelfoghatónak hat. A kompozíció tekintetet a széles, csavarodó törzstől a vibráló vörös, lila, narancs és zöld színek játékához vezeti, ami mozgás érzetét kelti, mintha a fa belső energiával dobogna, miközben a lágyan változó ég alatt áll.

A színpaletta vidám robbanás meleg és hideg árnyalatokból, az impresszionista és pointillista technikák keverékével, amelyek a művész ecsetvonásai alatt ragyognak. Szinte hallhatjuk a levelek susogását és a mediterrán szellő halk suttogását, mely a fenyő illatát és egy saint-tropezi délután meleg földjét idézi. 1909-ben készült mestermű, amely kiváló példája a neoimpresszionisták színelmélet és fény iránti szenvedélyének, érzelmeket közvetítve nemcsak a tárgy, hanem a finoman megszervezett pigment- és fényjáték által is. A mű az alkotó természetábrázolásának vágyát testesíti meg a legélénkebb, lüktető valóságban, amely alatt az néző úgy érezheti magát, mintha a fa alatt állna, és idő és szín között lebegő pillanatot élne át.