Ebben a lenyűgöző műben egy köd fátyla borítja a híres Waterloo hidat, álomszerű légkört teremtve. A kompozíció a híd figyelemre méltó formáira összpontosít, amelyeket lágy, folyékony ecsetvonásokkal ábrázoltak, amelyek megragadják a fény efemer minőségét. Monet gyönyörűen kontrasztálja az íves szerkezet szilárdságát az alatta csillogó, hullámzó vizekkel, ahol a finom reflexiók a mozgást és a kecsességet sugallják. Az általános színpaletta a hideg kékek és a lágy levendulák dominálásával, nyugalmat és békességet sugall, sőt egy kis melankóliát is. A tompa árnyalatok rezonálnak a reggeli köd csendes szépségével, meghívva a nézőket, hogy merüljenek el a békés jelenet légkörében.

Amikor a tájra nézünk, olyan érzésünk támadhat, mintha áthelyeződnénk arra a londoni pillanatra, ahol a levegő a nedvességtől terhes, és a város hangjai elnémulnak a körülölelő ködben. Monet innovatív technikája, amely a szín használatával határozza meg a formát a vonal helyett, egy élő, áramló hatást kölcsönöz, amely miatt a híd szinte beleolvad a jelenet éteri légkörébe. Ez a munka nem csupán egy hely ábrázolása; egy élményt, egy múlékony pillanatot ragad meg az időben - tükrözve a művész vonzalma a föld, a víz és a fény múlékonysága közötti interakció iránt. Ily módon Monet munkája nemcsak tájként, hanem a percepció, a szépség és a minket körülvevő világ érzéki tapasztalatának meditációjaként is kiemelkedik.