Ez a megkapó jelenet egy ködös városi vasúti területet ábrázol, ahol a mozdonyokról vastag gőzfelhők szállnak fel, amelyek összeolvadnak a halvány, szürkéskék éggel. A látvány egy vasrács mögül, egy erkélyről vagy hídról nyílik, és arra hívja a nézőt, hogy tekintsen le a távolodó sínekre. Az alkotás kiegyensúlyozott kompozícióval rendelkezik: a sínek mély árnyékai kontrasztot alkotnak a gőzzel és az épületekkel körülölelt diffúz fénnyel, egyaránt ipari és lírai hangulatot keltve.

A művészi technika laza, de szándékos ecsetvonásokkal dolgozik, amelyek inkább sejtetik, mint határozottan megrajzolják az alakokat, így álomszerű aurát kölcsönöznek a jelenetnek. A színpaletta korlátozott—tompa kékek, szürkék és finom okker árnyalatok dominálnak—ami kiemeli a nyugodt reggel vagy alkonyat hangulatát, egy időpillanatot, mely gyakorlatilag megállt. Érzelmileg az alkotás az átmenet és a nyugalom érzését kelti, felidézve a vonat indulása előtti csendet vagy a nyüzsgés utáni békét; rezonál a városi élet lüktetésével, ugyanakkor elmélyült nyugalomba burkolózik. Történelmileg ezek az ipari korszak vasútállomásait ábrázoló alkotások a modern technológia és a városi átalakulás iránti érdeklődést tükrözik, jelentős művek a haladás és hangulat összefonódásáról.