Ez a lenyűgöző alkotás a Temzét fürdeti a lemenő nap lágy fényében, finom impresszionista stílusban megfestve, mely elbűvöl a múló fény és színek játékával. A művész laza, ritmikus ecsetvonásokkal idézi meg a víz csillogó tükröződéseit, ahol a meleg rózsaszínek és narancsok táncolnak a hűvösebb kékek és lilák között. Vékony, levél nélküli fák sziluettként állnak az előtérben, karcsú ágaik felfelé nyúlnak, és keretezik a ragyogó napszférát, mely belső meleggel pulzál.

A kompozíció egyszerre intim és tágas, megidézve a nézőt, hogy elidőzzön a szürkület csendes, elmélkedő pillanatában. Érezhető a nyugalom és mulandóság — a természet múló szépsége, mely egy pillanatban megörökített. Az első világháború után festett mű a megújulásról és békéről suttog, gyengéd menedéket kínálva a természet nyugodt ritmusában. A fény és árnyék, szín és forma finom egyensúlya életet lehel a jelenetbe, időtlen tisztelgésként a Temze feletti naplemente varázsa előtt.