Ebben a bűvös kompozícióban a nézőt lágyan egy csendes folyóparti jelenet felé vonzza, amely a természeti környezet és az emberi jelenlét közötti finom kölcsönhatást ragadja meg. A mű egy gazdag színpalettát bontogat, amely álomszerű légkört varázsol. Az irizáló zöldek és a lágy kékségek uralják a jelenetet, gyönyörű harmóniába állítva a buja lombozatot és az Epte folyó tükröződő vizét. A napfény csillanása átszűrődik a fákon, lágy, pöttyözött hatást kreálva a talajon, amely szinte életre kel. Itt két alak bolyong a zöld mezőn; a könnyű ruhát viselő nő szinte súlytalan, és az árnyékok táncolnak körülötte, miközben tökéletesen beleolvad a környezetbe.

A kompozíció gondosan meg van tervezve, a magasan álló fák függőleges vonalai vonzó keretet alkotnak, amely átvezeti a tekintetet a vásznon. Monet ecsetvonása kedves spontaneitást mutat, néhány területet puhán és homályosan hagyva, míg mások robbanásszerűen élettel teli részleteket nyújtanak. Ez a technika hangsúlyozza nemcsak a táj élénk természetét, hanem a természet mulandó szépségét—meghívva a nézőket, hogy merüljenek el ebben az idilli pillanatban. Történelmileg ez a mű rezonál az impresszionista mozgalommal, ahol a fény és légkör lényegének megörökítése fontosabb volt, mint a szó szerinti ábrázolás, lehetővé téve az érzések és benyomások dominálását. Mintha Monet súgná nekünk, hogy álljunk meg, és értékeljük ezeket a mulandó örömöket, amelyek a szélben hintáznak—egy személyes meghívás, amelyet a művész ecsetje valósít meg.