A vászon kibontakozik előttünk, a vidéki élet nyugodt jelenete, amelyet a lágy fény áraszt, ami úgy tűnik, a késő délután. Egy szelíd ösvény a horizont felé hajlik, a tekintetet az épületek egy csoportja felé irányítva. A művész ecsetvonásai, lazák és élénkek, megragadják a táj lényegét. Az előtérben lévő mezők meleg földszínekben vannak megfestve, ami a vetésre kész gazdag talajra utal.

A kompozíció kiegyensúlyozott, az épületek természetes fókuszpontot alkotnak. Az ég, a halványkék hatalmas kiterjedése, növeli a tér és a nyugalom érzését. A fény és az árnyék használata mélységérzetet kelt, a nézőt a jelenetbe vonzza. A jellegzetes figurák, amelyek az ösvény mentén és a mezőkön szétszórva helyezkednek el, az emberi jelenlétet adják hozzá, a tájat a valóságba ágyazzák. Az általános érzelmi hatás a béke és a gyengéd szépség. Ez a festmény a impresszionista technikát illusztrálja, a művész könnyű, légies palettájának választását és a fény és a légkör múló hatásainak megragadására való összpontosítást.