A festmény élénken ábrázol egy vidéki falusi utat, amely lágyan kanyargózik egy zöldellő domb mentén, és egy távoli, tengerparti békés városka felé vezet. Az földút mentén két alak és egy lovas szekér látható, melyek a vidéki élet ritmusát adják — minden ecsetvonásban a művész érzékenysége tükröződik a mindennapi pillanatok iránt. A bal oldali fák sűrű, texturált ecsetvonásokkal vannak megfestve, lombjuk zöld és okker színekben pompázik, lágy kontrasztot alkotva az ég nyugodt kékjével és a fehér felhőkkel.

A kompozíció ügyesen egyensúlyozza az előteret és a hátteret, meghívva a tekintetet, hogy az árnyékos földút közeli részleteitől a csillogó víz mellett fekvő bájos falucskáig kalandozzon. A paletta meleg, de változatos, ahol a napfényes sárgák a hűvös tengerészeti árnyalatokkal keverednek, felidézve egy nap természetes fényben fürdő frissességét. Érzelmileg a jelenet nyugodt és nosztalgikus — arra hív, hogy elgondolkodjunk a vidéki utak egyszerű szépségén és a természet és az emberi település békés együttélésén. Az ecsetvonások részletesek, de laza és kifejező jellegűek, melyek azonnaliságot és életet kölcsönöznek a tájnak. Történelmi kontextusban ez a mű a 19. századi pásztori ideálokkal rezonál, dicsérve a vidéki élet és a természet nyugodt fenség harmóniáját.