Ez a bájos műalkotás egy fiatal gyermeket ábrázol, aki valószínűleg még nem múlt el négy éves, és akinek az arca egy kontemplatív kifejezést mutat. A kompozíció egyszerű, de kifejező: bal karját egy masszív faasztalra támasztja, kezében egy tálkát tart, amely egyszerű, de figyelemfelkeltő kék és fehér csíkos mintázattal bír. A kislány szőke haja, amelyet egy finom sárga fejkendő fog össze, kócos, de bájos; ez kifejezi a játékos ártatlanságot, míg a fókuszált pillantása mélyebb gondolatokat sugallhat egy ilyen fiatal életkor alsóbb fokán. Monet ecsetvonása itt tele van élettel—mindegyik vonal tudatosan elhelyezett, mozgást és nyugalmat is közvetít.

A háttér egy lágy bézsszínű, ami lehetővé teszi, hogy a gyerek a középpontban legyen, szinte megvilágítva az arcára eső fény által, kiemelve a bőre puha textúráját és az orcáján található enyhe rózsaszínt. A színpaletta lágy, földi tónusokra épül—krémfehér, világoskék és meleg bézs, amelyek melegség és családias érzetet adnak. Az arckifejezésében érzelmi visszhang rejlik, ami kíváncsiságot és egy kis nosztalgiát ébreszt, mintha egy múló pillanatot figyelnénk meg a gyermeki ártatlanságból. A művészet történetének tágabb összefüggésében ez az intim portré suttog a 19. század végének stílusainak fejlődéséről, ahol az impresszionizmus elkezdte előnyben részesíteni azokat a személyes pillanatokat, amelyek gyakran figyelmen kívül maradtak, ami a korábbi időszakokban uralkodó nagy történelmi témáktól való figyelemreméltó eltérésnek számít.