Ez a kifejező tengerparti tájkép megragadja a Földközi-tenger partjának vad, megzabolázhatatlan szellemét, ahol a hullámok a meredek sziklákba csapódnak, melyeket ősi romok koronáznak meg. A művész ecsetvonásai mesterien ötvözik a viharos tengert az éteri éggel, mozgás és energia érzetét keltve, szinte hallani lehet a hullámok zúgását és érezni a sós levegő illatát. Magas ciprusfák állnak komoran a megkopott templomoszlopok mellett, sötét sziluettjük élesen kontrasztál a távoli horizont pasztell színeivel.

A színpaletta egyszerre komor és ragyogó, mély zöldek és kékek dominálnak az előtérben, míg a háttérben lágy, ködös szürkék és rózsaszínek terjednek. A fény és árnyék játéka bevonzza a tekintetet, elmélkedésre hívva a történelem csendes kitartásáról a természet állandó változásában. A kompozíció egyensúlyt teremt az erőteljes természeti elemek és az ókor törékeny maradványai között, időtlen harmóniát és megható nosztalgiát ébresztve.