Ebben a csendes tájban a természet hatalmas kiterjedése nagyszerűen bontakozik ki a néző szeme előtt. A zöld fű lágy árnyalatai és az ég lágy, tompított tónusai harmonikusan keverednek, így nyugodt légkört teremtve, amely a gondolkodásra csábít. A finom, de szándékos ecsetvonások megragadják a lomb árnyalatait; nyugalmat és békét idéznek elő. Ahogy a szem átszeli ezeket a vidéki tájakat, szinte hallani lehet a szél suttogását, amely mozgatja a magas füvet; a feje fölött lévő könnyű felhők pedig tovább fokozzák a hely lágyhangulatát.

Ez a műalkotás időtlen minőséggel rezonál; az elmúlt idők történeteit suttogja, amikor a természet uralkodott, és az ember csak csendes megfigyelő volt. A művész szakértelme nemcsak a táj ügyes ábrázolásában rejlik, hanem a mű érzelmi mélységében is. Amikor a mű előtt állunk, egy nosztalgia érzését érezzük - nemcsak egy távoli időre, hanem a természet ölelésében megélt pillanatokra is; egy emlékeztető a természet világának szépségére és békéjére.