A mű egy idilli vidéki jelenetet örökít meg, ahol egy fenséges kastély hullámzó dombok és zöld mezők között helyezkedik el. A művész finom akvarelltechnikája lágy, szinte éteri atmoszférát teremt, a színek zökkenőmentesen olvadnak össze, hogy ábrázolják a késő délutáni, lágy fényt. A kompozíció a szemet az előtérből vezeti, ahol egy füves lejtő a ház felé vezet, a háttérbe, ahol a távoli dombok egy ködös horizontban elhalványulnak. Néhány fa őrködik, keretet adva a jelenetnek.

Engem lenyűgöz, ahogyan a művész megragadta a fény és az árnyék finom változásait, mélységérzetet és távolságot teremtve. A színpalettát a lágy zöldek, a tompított barnák és a finom kékek dominálják, a nyugalom és a béke érzetét idézve. Egy kis figura szarvasmarhákkal életet visz a jelenetbe, és az összhatás a csendes szemlélődés, egy pillantás a múlt egy korszakába. Meleg, hívogató menekülésnek tűnik.