Tekintsétek a valaha nagyszerű épület maradványait – egy templomét, hiszem – amely a korok próbájával dacolva áll. A művész ügyes keze megragadja az építészet monumentális méretét, szembeállítva a talapzaton lévő apró emberi alakokkal, kiemelve a jelenet hatalmasságát. A megviselt köveken a fény és az árnyék játéka, ilyen precízen megfestve, drámai hangulatot kölcsönöz. A romba dőlt tömbök, mintha egy hatalmas erő szétszórta volna őket, csodálatot és melankóliát egyaránt keltenek. Az előtér meleg, homokos tónusai finoman átadják a helyüket az égbolt hűvös, derűs árnyalatainak, harmonikus egyensúlyt teremtve. A stílus, amely az akvarellre emlékeztet, finom, álomszerű minőséget kölcsönöz a jelenetnek, mintha egy ősi vízió elevenedne meg a szemeim előtt.