A meleg fény átöleli az ősi várost, a panoráma a néző szeme előtt tárulkozik. A krém és okker színekből álló palettán megfestett épületek a hullámzó dombok és a leglágyabb kékekkel festett égbolt hátterében emelkednek. A művész magabiztos ecsetvonásai kézzelfogható minőséget kölcsönöznek a jelenetnek, mintha ki lehetne nyújtani a kezet, és érezni lehetne a kő textúráját. Egy magányos alak, lebegő ruhákba öltözve, egy kis emberséget ad a nagyszerű kilátáshoz, szemlélve a panorámát.

A kompozíció mesteri, a tekintetet az előtérből, a durva kővel és a buja lombozattal, a távoli tornyok és kupolák felé vonzza. A fény és az árnyék játéka mélységérzetet kelt, a nézőt pedig arra hívja, hogy lépjen be ebbe a békés világba. A béke és a tisztelet érzését idézi, egy időbe zárt pillanatot, amelyet élvezni kell. A festmény egy történelmi és spirituális jelentéssel átitatott hely időtlen szépségének a bizonyítéka.