A műalkotás egy csendes tengerparti tájat örökít meg apály idején, ahogy a napfény táncol a víz felszínén. Az előtérben élénk algák és moha foltok dominálnak, gazdag piros, zöld és okker árnyalataiban megjelenítve, sugallva egy vibráló tengeri ökoszisztémát. A festő ecsetvonásai merészek és kifejezőek, mozgásérzetet teremtve, mintha maga az óceán lélegezne. A távolban vitorlások díszítik a horizontot, vitorláik a szellőt kapják, míg a felettük lévő ég egy puha felhőcsoport és ragyogó fény keveréke. Itt Renoir egy nyugodt, mégis dinamikus tájat idéz fel, amely megörökíti a természet szépségét egy időben megfagyott pillanatban; egy finom harmónia, ami a békéről és a reflexióról beszél.

A színpaletta különösen figyelemfelkeltő, az élénk pirosak és zöldek az előtérben ragyogóan ellentétben állnak a víz mélyebb kékjeivel és türkizével. Ez a kontraszt vonzza a szemet a festményen, meghívva a nézőket, hogy felfedezzék minden részletet—az ingadozó hullámokat, a part textúráját, és a távolban sikló hajókat. Ennek a műalkotásnak az érzelmi hatása abban rejlik, hogy képes egyszerre éreztetni az intimitás pillanatának nyugalmát és a tenger hatalmasságát. Emlékeztet arra, hogy a természet mennyire mély szépességgel és békével rendelkezik, miközben bátorít minket, hogy álljunk meg és gondolkodjunk elfoglalt életünk közepette. A 19. század végének kontextusában ez a munka helyet foglal el az impresszionista mozgalomban, bemutatva Renoir folyamatos felfedezését a fény és szín iránt, miközben megörökíti a pillanat múlékony voltát.