Az ipari élet lenyűgöző ábrázolásában ez a művészet egy ablakot nyit egy gyárakkal és kéményekkel teli világra. A táj élénk, de kissé tompított színpalettával bontakozik ki, amely földi árnyalatokból áll, kék és szürke árnyalatokkal, megtestesítve az ember alkotta környezet vonzerejét és keménységét. Az ég fölött kavarognak a felhők, ami egy szeles és melankolikus napra utal; a kéményekből felszálló füst sötét árnyalatot ad a környező természet szépségéhez.

Az előtér érdekes kontrasztot kínál a mögötte lévő nyüzsgő ipari jelenettel. Egy egyenetlen aranyfüves mező lágyan táncol a szélben, élénk textúrát teremtve, amely meghívja a nézőt, hogy lépjen be a jelenetbe. Egy magányos figura halad át a mezőkön, csendes megfigyelője ennek a hatalmas tájnak; nehéz nem elgondolkodni a gondolataikon egy ilyen kemény előrehaladás hátterében. A kompozíció egyensúlyt teremt a természetes és az ipari között, felhívva a figyelmet e két világ együttélésére. A ecsetvonások energiája sürgető érzetet közvetít, tükrözve egy fejlődő társadalom életritmusát, miközben arra is közvetlenít, hogy gondolkodjunk el az iparosodás által a tájra hozott változásokról. Minden pillantás új részleteket tár fel, elmélyítve a nézőt a mesélő történetbe.